Angol tafolyam csoportosan
Amit Önnek a csoportos
képzésről tudnia kell
Angol tanfolyam kiscsoportokban - angol tanár Budapesten. Hogyan válik hatékonnyá a csoportos angol oktatás?
Azok számára, akik nem szeretnek egyedül az angol tanárral tanulni hanem inkább másokkal együtt, a kis csoportos angol tanfolyam a bevált módszer.
Kis csoportos angol tanfolyamot 2-3, vagy 4 főnek tartok egyszerre.
Egy angol tanfolyam csak akkor lehet sikeres, ha a tanfolyamon tanulók tudásszintje közel hasonló.
Sok nyelviskola vagy angol tanár elköveti azt a hibát, hogy egy-egy kezdő tanulót haladóbb csoportba tesz be mondván, hogy a tanuló majd felzárkózik.
Ez szinte sohasem következik be, hiszen a tanuló tudása hiányos és pont az a tudás hiányzik, aminek a birtokában fel tudna zárkózni a haladóbb csoporthoz.
Ilyenkor az lenne a megoldás, hogy az angol tanár ezeket a hiányzó részeket úgy nevezett fehér foltokat tisztázza a tanuló számára, és ha a tanuló már mindent ért és tudja alkalmazni, akkor készen áll arra, hogy a haladó csoport munkájában is részt vegyen.
Ehelyett a kezdő tanuló nem a saját tudásszintjének megfelelő anyaggal foglalkozik az órán, hanem egy magasabb szintű anyagot kénytelen tanulni.
Emiatt a fontos alapok, amelyek elengedhetetlenek az angol nyelv megértéséhez teljesen kimaradnak a tudásából.
Az alapok pontos ismeretének és értésének a hiányában a tanuló nem tudja átlátni a magasabb szintű ismereteket, így a folyamatos meg nem értés és sikertelenség feladáshoz vezet.
Az esetek többségében az ilyen tanulók kiesnek a csoportból és újra kezdő válik belőlük és amennyiben ez így megy tovább a következő tanfolyamon is, akkor a tanuló elkönyveli magában, hogy „én újra kezdő vagyok”.
Valójában, az angol tanár felelőssége, az hogy minden tanuló a tudásának megfelelő szintű csoportba kerüljön és a tudásának megfelelő szintű képzésben részesüljön.
Így jelentős mértékben kiküszö- bölhető az eredménytelenség az angol órákon.
Az előbb említett jelenséget, amit átugrott grádiensnek nevezünk, nem csak akkor következik be, amikor egy kezdő tanuló egy haladóbb csoportba kerül be, hanem szinte minden tanfolyamon a legtöbb tanuló meg nem értési problémákkal küzd.
Ha a tanfolyam megszokott menete során a tanuló nem kap minden feltett és fel nem tett kérdésére pontos választ az angol tanártól, akkor tudásában fehérfoltok, meg nem értések keletkeznek.
Ha idő elteltével ezek elsokasodnak zavartsági állapot lép fel és a tanulónak elmegy a kedve a tanulástól.
Ha az angol tanár nem ellenőrzi a tanulók tudását folyamatosan és nem fedezi fel a meg nem értést, akkor könnyen elvesztheti a tanítványait, mivel azok az angol nyelv feladására kényszerülnek a sikertelenség hatására.
Az angol tanfolyam oldalt abból a célból hoztam létre, hogy lehetőséget biztosítsak azok számára, akik csoportban szeretnek tanulni.
Ha az alábbi kérdésekre válaszol és elküldi nekem, akkor azok alapján elkezdem keresni az Ön számára megfelelő szintű csoportot.
Természetesen az adatok beküldése után még be kell fáradni hozzám szintfelmérésre, amely interneten keresztül skype felhasználásával is lebonyolítható. A szintfelmérés díja ingyenes.
Ha már döntött akkor kérem töltse ki az alábbi kérdőívet.
Jelentkezés a kiscsoportos angol tanfolyamra
Szeretne kevesebbet költeni az angol tanulásra?
Kiscsoportos angol tanfolyam
Ebben a kategóriában az alábbi témakörökben vállalok tanítást.
- Általános angol
- alapfok
- középfok
- felsőfok
- Business English
- Vizsgára felkészítés
- gazdasági angol
- Interjúra felkészítés
- külföldi munkavállaláshoz
- korrepetálás
A jelentkezéshez töltse ki az alábbi kérdőívet>>
kérdőív a kiscsoportos angol tanfolyamhoz
Miután a kérdőívet kitöltötte és elkülde tudás szintfelmérésre van szükség.
Szintfelmérésre jelentkezni az alábbi számon lehet>>
06/30-675-48-79
Kihelyezett céges tanfolyam
Ebben a kategóriában az alábbi témakörökben vállalok tanítást.
- Általános angol
- alapfok
- középfok
- felsőfok
- Business English
Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet
06/30-675-48-79
Tanuljon angolul tankönyvem és oktatóvideóim segítségével!
angol tanár
angol tanár vállalja csoportok képzését, cégeknél kihelyezett tanfolyamok lebonyolítását kezdve a szintfelméréstől a vizsgára felkészítésig.
nyelvtanulás látványos beszéd-készség fejlesztéssel
Beszédcentrikus angol tanulás
angol nyelvtanulás akadályainak kezelése
Hatékony angol oktatás
Gyors probléma kezelés az angol tanulás nehézségeinek leküzdésére
Hatékony angol tanfolyam - speciális angol tanár